Címke: CO
„CO” címkével jelölt tartalmak
Súlyos gázfogyasztói balesetek tanulságai
Ahogy azt előző lapszámunkban beharangoztuk, a 25 éves VGF&HKL-ban az év hátralévő számaiban visszatekintünk egy-egy korábbi cikkünkre, amelyek így vagy úgy, de fontosak számunkra, élénken élnek az emlékezetünkben. Jelen írásunk egy 2002 decemberi ci...
Egy siker, amire büszkék vagyunk
Jubileumi évet élünk lapunk történetében, hiszen a VGF&HKL – akkor még, mint csak VGF –, 25 évvel ezelőtt, 2000 áprilisában jelentkezett az első számával. Ennek apropóján az év hátralévő lapszámainak mindegyikében visszatekintünk egy-egy emlékezetes ...
Mint aki stoptáblánál vált hatosba
„Szellőzőnyílások eltakarása életveszélyes!” – ez állt azon a táblán, amellyel a lakók éppen fürdőszobájuk szellőzőnyílását takarták el. A dologra úgy derült fény, hogy a lakók szén-monoxid jelenlétének gyanúja miatt hívták a tűzoltókat, akik persze ...
Öt vonulás, egy mérgezés
Remekül példázza a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleménye, miért van szükség nyílt égésterű tüzelőberendezések használata esetén szén-monoxid-vészjelző beszerelésére. Mint írják, november 22-én ötször vonultak ki a tűzoltók CO-szivár...
Előzzük meg a bajt!
A gáz árának emelkedése miatt még többen fogják a fatüzelést választani a téli hónapokban. A kémények és fűtőkészülékek rendszeres karbantartása mellett továbbra is a legfontosabb védelem a megfelelő tanúsítványokkal rendelkező szénmonoxid-vészjelző ...
A fűtési szezonon kívül is ölhet a szén-monoxid
A fűtési szezonnak vége, de ez nem azt jelenti, hogy a szén-monoxid veszélye is megszűnt volna, hiszen a nyílt égésterű vízmelegítők működésekor is keletkezhet szén-monoxid, a mérgezés veszélye tehát egész évben fenyeget. Május közepéig félszáz eset ...
Gázüzemű vízmelegítők állnak le a nagy melegben
A gázkészülékek karbantartásának fontosságát a kánikulában is ki kell emelni. A nyílt égésterű készülékek esetén ugyanis az extrém külső hőmérséklet hatására jelentős mértékben csökken a huzathatás, amely jobb esetben a készülékek leállásához, rossza...
Mélygarázsok gázérzékelőinek telepítése
Új építésű lakások építése a nagyvárosokban már elképzelhetetlen mélygarázsok, teremgarázsok nélkül. Egyre több autó fut az utakon, a városokban a parkolás égető probléma, így jó megoldás a felszínről a föld alá telepíteni a várakozó autókat. Amíg a ...
CO-vészjelzők kiválasztása, telepítése, üzemeltetése
A katasztrófavédelem minden évben közzéteszi a megfelelően működő szénmonoxid-riasztók listáját, mint ahogyan a bóvli, a feladatukat betölteni képtelen termékeket is lajstromozza. Ebben a cikkben megmutatjuk a pozitív lista minden darabját, a követke...
Ledugult hőcserélő: a szén-monoxid melegágya
Régebbi, atmoszférikus kazánok hőcserélőjénél gyakran találkozhatunk a „ledugulás” jelenségével. Elsősorban a karbantartás hiánya a felelős, de a kialakult szennyeződéseket a por mellett a kondenzáció is okozhatja....
Saját otthonához riasztották a tűzoltót
Szén-monoxid-szivárgás miatt riasztották a székesfehérvári tűzoltókat nemrégiben egy családi házhoz. A családfő a riasztás előtt nem sokkal indult dolgozni – a megyeszékhely tűzoltó-parancsnokságára. Csak menet közben derült ki számára, hogy a saját ...
CO-érzékelők: frissültek a katasztrófavédelem listái
Frissítette a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a szén-monoxid-érzékelőkről vezetett pozitív és negatív listáját, vagyis azt a két adatbázist, amelyből kiderül, hogy melyik termék felel meg a funkciójának, és melyekeket jobb a boltban hagy...
A szakszerűtlen kivitelezés ára
A szakértői történetek döntő többségében vagyoni károkat tárgyalunk, néha vidám, megmosolyogtató, néha bosszantó eseteket. Amikor viszont emberéletek múlnak a hanyag és szakszerűtlen munkavégzésen, akkor mindannyian döbbenten állunk a történtek előtt...
Elmondtuk százszor
Egy kisfiú mentette meg édesanyja életét Egerben. Az életveszélyt az okozta, hogy egy elhanyagolt gázkészülék a fürdőszobába okádta magából a szén-monoxidot, és a nő zuhanyzás közben lett rosszul. Annyi ereje még maradt, hogy segítségért kiáltson, am...
A karbantartás hiánya és a rossz kémények felelősek a CO mérgezésekért
A szerelőknek és a kéményseprőknek abban áll a felelősségük, hogy szakszerűen végezzék el a karbantartásokat, és fokozottan hívják fel a figyelmet az életveszélyes állapotokra. Sokszor ez is kevés!...
Ha elhallgat a kanári...
Egy letűnt kor fontos életvédelmi szerkezete látható a képen. Mai szemmel egyszerre furcsa és megdöbbentő, ám jó ha tudjuk; közel 100 évig, egészen az 1980-as (!) évekig a bányákban nagyon fontos „szolgálatot” teljesítettek a kanári madarak....
CO a mélygarázsokban, alagutakban
Jelenleg Magyarországon nincs semmilyen jogszabály, amely a mélygarázsok, zárt parkolók, parkolóházak CO-védelmét érintené. A dr. Rudnai Péter, Országos Környezetegészségügyi Intézet munkatársa által szerkesztett, 2007-es „Lakás és egészség” című kia...
Megelőzött tragédiák
A május általában nem a szén-monoxid-mérgezésveszély szezonja, ez a május azonban nem olyan, mint általában. A szokatlanul hideg időjárás miatt sokan kapcsolták vissza a fűtést, s emiatt több helyre is vészhelyzet miatt kellett kivonulnia a katasztró...
Az örök téma: szén-monoxid, levegőellátás
A szén-monoxid-vészjelzők, hála a lapunk gerjesztette közfigyelemnek, slágertermékek lettek. Következő, júniusi lapszámunkban részletesen tárgyaljuk ennek negatív vetületeit, a tisztességtelen kereskedelmi fogásokat. A téma megelőlegezéseképpen lássu...